Bolygónknak akad néhány pontja, ahol logikus magyarázat hiányában is otthonosan érzem magam. Az egyik ilyen hely a Dolomitok hegyvidéke. Csend, harmónia, békesség, amit nagyvárosi emberként nagyon meg tudok becsülni és leginkább a hegyektől kapom meg.

Korom gyarapodásával egyre kevésbé vonzanak a túlcivilizált helyek, a régebben kedvelt városnéző kirándulásokról is teljesen leszoktam, kerülöm a turisták zajos hadát. Remete persze nem leszek, időm legnagyobb részét Budapest belvárosában töltöm, de egyre sűrűbben tör rám a menekülési roham. Ilyenkor vagy tengerhez, vagy egy nagyobbacska hegyre kell minél gyorsabban eljutnom. A Kárpátok medencéjében szerencsére áldott helyzetben vagyunk, mert néhány órás utazással elérhetünk az Alpokba, az erdélyi havasokba, a Dinári-hegységbe, vagy a Magas-Tátrába, ám az én személyes kedvencem a Dolomitok. Pechemre pont ez van a legmesszebb a felsoroltak közül, de az autópálya unalmát gyorsan feledteti a természet ottani lenyűgöző szépsége.

Sokszor jártam már a Dolomitokban, évente 1-2 alkalommal reflex-szerűen elzarándokolok oda. Egykor az Adriai tengerrel voltam így évtizedeken át, de arról már leszoktam az ottani áldatlan állapotok miatt. Már kipipáltam a Dolomitok híresebb spotjait, így most már volt türelmem kevésbé felkapott helyekre is elmenni. Némelyik csak több órás gyalogtúrával érhető el, ám talán pont ez adja az élmény különlegességét és az ott készült fotók személyes értékét.

A Tre Cime (németeseknek Drei Zinnen) a Dolomitok emblematikus sziklacsoportja, milliónyi fotó készült már róla, e túránkon mégis útba ejtettük, de kicsit másként. Ezúttal nem nappal, hanem éjszaka barátkoztunk vele, tábort vertünk a tövében 2400 m magasságban. Az időjárás kegyes volt hozzánk (ami a hegyen egyáltalán nem általános), így sátrat sem állítottunk, a fejünk búbjáig magunkra húzott hálózsákból pislogtunk egész éjjel a méltóságos hegyre és a csillagokra. A telihold határozott nemet mondott csillagfotós terveinkre, de a hegyen töltött éjszaka így is nagyszerű volt. Persze nem mi voltunk az egyetlen fotósok, akik erre az élményre pályáztak, német és olasz kollégákkal is találkoztunk, de a fennsíkon mások lámpacsóváit is láttuk éjjel. Sokfélék voltunk, de reggel valamiben bizonyosan hasonlítottunk, mindannyiunk arcára kiült a hegyi hajnal lassú, csendes hangulata. Nem is nagyon akaródzott lejönni onnan, még délben is a hegy lábánál botorkáltunk. Lefelé az útba eső menedékházban a friss sütemény mellé még hideg sört is adtak, ezzel a hegyen töltött éjszaka élménye részemről hangos gongszóval megütötte a maximális 10 pontos szintet.

Dolomitok 03

 

A Cinque Torri szintén nevezetes hely, nyári hetekben és persze a téli síszezon idején tömegjelenetek tudnak kialakulni a környékén, így ezúttal csak áthaladással terveztük érinteni, de éppen ott csapott le ránk a mogorva hegyi eső, így behúzódtunk a 2361 méteren lévő menedékház pillanatok alatt kiürült terasza alá egy kényszerű ebédszünetre. Sokan innen már visszafordulnak a völgy felé, pedig egy fél órás további sétával (és 170 m szintemelkedéssel) elérhető a Dolomitok egyik legszebb kilátása a Marmolada gleccserrel és a hegység legmagasabb (3343 m) pontjával, a Punta Penia csúccsal.

 

Dolomitok 05

 

Itt már érzi a szürke városokhoz szokott halandó, hogy nehezen tudja befogadni a lenyűgöző látványt, megtelt az élményputtony, de persze a túrának még messze nem volt vége. Embert próbáló, de élvezetes mászással átküzdöttük magunkat az Averau hegy melletti hágón és lábtörő hegyi ösvényen, hogy elérkezzünk a tündérek tavához. Persze csak mi hívtuk így a Lago Limidest, de a látvány szerintem magáért beszél és határozottan indokolja a megnevezést.

 

Dolomitok 01

 

Kevésbé elcsépelt, de szintén nagyon látványos hegy a Seceda, amivel már évek óta szemeztem, most végre sikerült ide is eljutni. A bizarr módon elferdült tájat elnézve és az azt létrehozó mérhetetlen erőkre gondolva hajlamos vagyok személyes jelentőségemet valódi helyére tenni. Néha ránk fér.

 

Dolomitok 02

 

Aki nem csak elcsépelt helyszíneken szeretne fotózni a Dolomitokban, az komoly gyalogtúrákra és sok száz méteres szintkülönbségek megmászására kényszerül. Alaposan meg kell fontolnunk, mit viszünk magunkkal. Jómagam már féltucatnyi hátizsákot, fotóállványt, kabátot kihordtam, mire megtaláltam a leginkább megfelelőt. Sajnos itt is érvényes a kegyetlen szabály, hogy minőséget nem adnak olcsón, egy jobb hegyi felszerelés több százezer forint lehet a fotós kütyük nélkül is. A hegyen éjszakázás miatt élelmet, vizet, derékaljat, hálózsákot, váltás ruhát is vinnünk kell magunkkal, ami már önmagában is komoly teher, tehát itt már nagyon megválogatom, milyen objektívet cipeljek. A szettem ilyen esetekben Canon 16-35mm f/4 L és 70-200mm f/2.8 L objektívekre, Sirui Carbon állványra és szűrőkre fogyatkozik, minden mást a szálláson hagyok, de még így is 12-14 kg terhet kell viselnem. A túra utolsó napjára ezért levezetésként könnyebben elérhető tavaknál terveztünk tükröződés fotózást, ám ezt a gyorsan változó időjárás szerint nem akartuk eléggé, csak néhány felvételre adott lehetőséget.

 

Dolomitok 04

 

Minden nem jöhet össze. Viszlát jövőre!