4 éve birizgál a MILC-re váltás kérdése, mióta a Sony 7RII a kezembe került és bár az a masina nem győzött meg, a jövő már akkor a tükör nélküli gépek irányába mutatott. Évtizedek során Canon cuccokkal vettem körül magam, így nekem durva lenne a márkaváltás, ezért hát türelemmel vártam, a Canon mikor lép már végre.

 

A Sony tagadhatatlanul és nagyon keményen bekezdett és el is húzott a többiek előtt az Alpha 7 sorozattal. Az elkötelezett Nikon és a Canon vásárlóknak 2018-ig kellett várniuk az új technológiára, ám sem a Nikon Z 6-7, sem a Canon EOS R, pláne a számomra nehezen értelmezhető RP sem tudta megtörni a DSLR hegemóniát. Nyitott voltam, próbáltam félretenni minden előítéletemet és nem akartam a fotelben okoskodó, virtuális szakértők sorába állni, akik kizárólag a technikai adatokból sejthető hibákra vadásznak. Több menetben, sok napon át barátkoztam az EOS R használatával, de képtelen voltam elfogadni a furcsaságait. Leginkább a villogó, lassú elektronikus kereső, a gyorsan merülő akku és a fókuszpont mozgatásának fura módja miatt végül maradtam a közel sem tökéletes 6D Mk2 váznál, bízva abban, hogy a Canon mérnökeinek zsákjából gyorsan előkerül valami igazán komoly dolog. Kapkodniuk nem igazán kellett, hiszen a márka bár fogyatkozó előnnyel, mégis magabiztosan bitorolja a digitális fényképezés piacának nagy részét.

2020-ban látták elérkezettnek az időt, hogy egy alaposan előkészített lépéssel bebiztosítsák elsőbbségüket. A világjárvány alaposan megkavarta az életünket és még egy ilyen hatalmas céget is visszalépésre kényszerített, de többszöri halasztás után végül néhány héttel ezelőtt bemutatták a Canon EOS R5 és R6 vázakat, nem kis döbbenetet okozva a fotósok nagy részénél. Én is csettintgetve olvasgattam a technikai paramétereket, másodpercenként 20 képes sorozatfelvétel, 45 Mpixel felbontás, stabilizált érzékelő, 120 fps frissítésű elektronikus kereső, dupla kártyafoglalat... meg sok videós őrület, ami engem hidegen hagy. Már nagyon viszketett a tenyerem, hogy végre megmarkolhassam az új jövevényeket. Aztán az árcédulák láttán visszarántottam a lovakat; az R5 sajnos jóval drágább a menő 5D Mk4-nél, már-már az 1DX árát közelíti. 1,7 millió forintot hobbifotózásra elkölteni egyetlen mozdulattal... ez bizony komoly akaraterőt és izmos érveket igényel. Bár mentőövként megérkezett az R6 verzió is, ami tudja az R5 okosságainak nagy részét, de a sajnálatosan alacsony (20 Mpx) felbontása miatt nálam sajnos nem opció. Pár éve megtapasztaltam, milyen különbség van 20 és 26 Mpx között, mikor a 6D kapott frissítést, ekkora visszalépésre nem vagyok hajlandó.

 

Canon EOS R5 vs R6 001

 

Mit tehetünk, mikor vásárlási készségünket ingerelve érkezik egy új modell? Elkezdhetjük bújni a tesztbeszámolókat, videókat és hevenyészett, számunkra sokszor idegen szempontok alapján hozott ítéletek alapján próbálhatunk döntést hozni. Ez számomra kevésbé komfortos ösvény, jobban szeretem magam megtapasztalni és megítélni a világ összetevőit és ebben segítségemre volt a Canon Hungária, akik voltak kedvesek néhány napra rendelkezésemre bocsátani az idehaza jelenleg egyetlen, végleges állapotú és az 1.0 vezérlő szoftverrel felvértezett EOS R5 példányt. Az első randik mindig nagyon izgalmasak, de lelkesedésünk gyorsan le tud törni, ha a hölgy széttaposott sarkú cipőben, vagy másfél órás késéssel érkezik. Az én örömöm sem volt teljes, mikor kezembe kaptam az R5 vázat, mert sajnos adapter nem érkezett hozzá, amivel a nem kis létszámú objektív parkommal tudtam volna tesztelni. Ellenben kaptam egy nagyon új RF 24-105 F4 L IS objektívet. Néhány hét múlva lesz lehetőségem kipróbálni, mit tudnak együtt az EF objektívekbe épített és az új gépbelső stabilizátorok. Ez nálam perdöntő kérdés, aminek tárgyalását a tekintetes sorsbíróság most elnapolt.

 

Kezemben hát a masina, ami olyan mértékű érdeklődést váltott ki a fotós társadalomból, amire nagyon ritkán van példa. Ezt a soha nem látott mennyiségű előrendelés is bizonyítja, miáltal halandó ember jelenleg csak több hónapos várakozás után juthat hozzá az R5-höz. (A hazai szakboltok október végi szállítást ígérnek.)  A masina robosztus, masszív technika érzetét kelti bennem, fogása csak minimálisan tér el a megszokott DSLR komforttól, ami egy MILC esetében nem kis fegyvertény. Korábbi kísérleteim során rendre zavar keletkezett bennem az új gépek fogása miatt, de az R5 végre becsületesen megmarkolható, egyetlen ujjam sem lóg le róla és a gombok is a Canontól megszokott helyen vannak, tehát kézre esnek, a 6D-hez képest pár mm eltéréseket gyorsan meg lehet szokni, így szinte azonnal vakon kezeltem a gépet. Van azonban néhány komoly változás, pl. eltűnt néhány felső nyomógomb, amikkel menüben botorkálás nélkül tudtam módosítani az autofókusz, érzékenység, sorozatfelvétel paramétereit és a hátlapi tárcsa belső nyomógombjai is elvesztek. Ez bizony nem esett jól, de engesztelésként egy harmadik vezérlő tárcsát kaptam, amivel a jól megszokott expozíciós idő és rekeszméret mellett egy harmadik, szabadon választható paramétert is közvetlenül állathatok. No és persze itt van az RF objektívek harmadik gyűrűje is, amire szintén szabadon választhatunk funkciót, szóval duzzogva, de bele tudok törődni az AF, Drive és ISO gombok hiányába.

 

Canon 6D2 vs R5 back

 

MILC versus DSLR vitákban sokszor került szóba a súly és a méret kérdése. Nyilván örülnék neki, ha a hátizsákom nem 18-20 kg-ot nyomna egy fotóstúrán és maradna benne hely egy szendvicsnek, de az EOS R rendszer ebben nem kínál érdemi változást. A 6D Mk2 és az R5 között csupán 40 gramm eltérés van, kártyával és akkuval együtt 780, illetve 740 grammot nyomnak, ami észrevehetetlen különbség. (Viszont az RF objektívek tényleg jóval kisebbek és könnyebbek az EF sorozathoz képest.) A két gép méretében sincs lényegi eltérés, az R5 alig kisebb, de ennek én örülök, mert így megmaradt a komfort és stabilitás.

 

Bármilyen fotómasina kerül a kezembe, első dolgom a hátsó AF gomb beizzítása. Végiglapozgattam az R5 menüjét, ami bár sokkal bővebb, mint a 6D/5D esetében, a megszokott Canon logikát követi, így gyorsan elkészítettem a saját menüoldalamat, ahova a leggyakrabban használt funkciókat szórtam be. Kb 15 perc után már teljesen komfortosan dolgoztunk együtt, az R5 és én. Az együtt töltött két nap alatt folyamatosan és szó szerint a kezem alá dolgozott, funkciói, kezelőszervei, ergonómiája az én kezeimhez és szokásaimhoz tökéletesen idomulnak. Egyszer sem volt olyan érzésem, mint a korábbi MILC-eknél, hogy valami kiforratlan, bizonytalan technikát tartok a kezemben; az R5 tökéletesen hozza az 5D-6D család érzését, sebességét. Az RF 24-105 F4 objektív korlátozta közös programunkat, de becsülettel tette dolgát. Nagyon új mivoltuk ellenére meghibásodással, fura jelenségekkel nem találkoztam sem a váznál, sem az objektívnél, leszámítva azt, hogy az elektronikus kereső amúgy sima és rezzenéstelen képe néha, két nap alatt talán 3-4 alkalommal találomra lelassult és nem követte a gyors mozgásokat. Egyébként ez már tényleg az a minőségű kijelző, amit 3,7 Mpx felbontásával, 120 Hz-es képfrissítésével az élő tükörképhez szokott szem is el tud fogadni.

 

A MILC-ekre jellemző késés is jóval kisebb itt, szinte észrevehetetlen, de a másik standard hiba sem jelentkezik az R5-nél, exponálás közben nem sötétedik el a kereső, csak egy apró kimerevedést tapasztalunk mechanikus zár esetében, elektronikus elsütésnél pedig még ennyi sincs, csak a kép körüli keret villogása jelzi némán, hogy egy újabb képet készítettünk. DSLR után elég fura élmény teljes csendben exponálni; én szerettem a zár csattanását, de talán le tudok mondani róla. Nagy öröm, hogy az elkészült képet a keresőben is viszontláthatjuk, nem kell a szemünktől elemelni a gépet, ha ellenőrizni szeretnénk tettünk eredményét. De ha mégis a nagyobb kijelzőn akarjuk megtekinteni, a masina érzékeli szándékunkat és átvált a hátsó képernyőre, amint leengedjük arcunk elől a gépet. A folyamatot vezérlő közelségi érzékelő kissé béna helyre került a kereső és a hátső kijelző közé, mert mikor az elkészült képeket az érintőképernyőt kapirgálva lapozom az érzékelő előtt hadonászva, a kézmozdulataimat néha félreérti a gép és átvált a felső keresőre.

 

A másodpercenkénti 20 képes sorozat döbbenetes élmény, főleg a memóriakártyánk számára, amit az R5 jókora, 60-63 MB méretű RAW állományokkal bombáz. Ilyen méretű képek feldolgozásához már izmos PC szükséges, szóval az új váz mellé tessék majd egy számítógépes beruházással is számolni! A sorozatlövésnél kicsit elidőztem, mert kíváncsi voltam a gép adatkezelésére. Mi az ára a 45 Mpx felbontásnak és a 20 képes sorozatnak, mit ír a kisbetűs rész? Az R5 és viszonyításként a 6D Mk2 vázzal is lőttem egy-egy 25 képes RAW+JPEG sorozatot és mértem, milyen gyorsan kerülnek ki a kártyára az elkészült fotók. A 6D esetében 25 kép felett fájdalmasan lelassul a folyamat a puffer telitettsége miatt. Az R5-nél ilyen korlátozással nem találkoztam, ami nem azt jelenti, hogy nem létezik, hanem hogy az általam elkövetett 40-60 képes sorozatokat lassulás nélkül lekezelte a masina. Vizsgálódásom meglepő eredményt adott, a 25 x 2 (RAW + JPEG) képes sorozatot mindkét gép azonos idővel, 32 másodperc alatt írta egy Sandisk Extreme Pro 170 MB/s SD kártyára. Igen ám, de a 6D 26 Mpx, az R5 pedig 45 Mpx felbontású képekkel tette ezt! Hm... ez egy fényes pirospont az R5 bizonyítványába. Rettenet gyors a masina. Van egy CFexpress foglalatunk is, ami még durvább tempóra képes, de ilyen (egyelőre barátságtalanul drága) kártyám jelenleg nincs, nem tudtam próbát tenni vele.

 

Sajnos az új Canon gépek RAW állományait jelenleg még egyik képfeldolgozó szoftver sem tudja kezelni, ezért a képminőség megítélésével várnom kell. Kényszerűségből a JPG képekkel tudtam néhány felületes összevetést végezni, de a 24-105 objektív képe annyival homályosabb, életlenebb a Tamron 24-70 F2.8 és a Canon 70-200 F2.8 L objektívjeimnél, hogy az érdemi összevetés lehetetlen volt, várnom kell a következő alkalomra, amikor kapok egy RF/EF adaptert is. Tehát az alábbi képeket nem kell igazán komolyan venni, hiszen a kisebb felbontású és régebbi érzékelővel szerelt 6D Mk2 első ránézésre élesebb képet ad a minden szempontból modernebb R5 + 24-105 kombónál, de jobban megnézve az R5 jóval részletesebb, nyugodtabb fotókat eredményez. Felül a 6D Mk2, alatta az R5 azonos méretre vágott, erősen croppolt JPEG képei.

 

01 6D2

01 R5

02 6D2

02 R5

 

Arra viszont jók ezek a tesztképek, hogy megmutassák az R5 egyik nagy előnyét, a jóval alacsonyabb zajszintet. Az alábbi két képet ISO 6400 beállítással, azonos expozíciós értékekkel készítettem. A különbség szerintem magáért beszél:

 

05 6D2

05 R5

 

Míg a korábbi gépekkel az ISO 6400 is kockázatos határeset volt, az R5 esetében ISO 12800 is elfogadható eredményt ad, ami sok esetben, pl. rendezvényfotózásnál új távlatokat nyithat. Nagyon kíváncsi vagyok, a RAW képek mutatnak majd, de ezzel pár hetet várnom kell, míg az Adobe szoftvercsomag frissítése elérhető lesz.

 

Az új Canon MILC-ek talán legtöbbet emlegetett képessége a vázba épített stabilizátor, amivel a cég egy fájdalmas piaci lemaradást dolgozott le, hiszen rajtuk kívül már minden komoly gyártó megoldotta ezt a funkciót. És ha már dobtak egyet, hát jó messzire hajították a golyót; nem kevesebb, mint 8 FÉ előnyt ígérnek azáltal, hogy a gépbe és a Canon objektívekbe épített stabilizátorok képesek együttműködni. Jól hangzik, de komoly ember bizalmatlanul fogad minden ilyen kijelentést. Megpróbáltam a gyakorlatban megtapasztalni az új technika valódi előnyét. Állíthatom, hogy tényleg jól működik, akár 1 másodperces expozíciós időt is meg tudtam kézből tartani komoly bemozdulás nélkül, de a reklámokban emlegetett 4 másodperc szerintem erős túlzás. Az alábbi képek 1 másodperces expozícióval, azonos kéztartással készültek, felül a 6D, alatta az R5 produkciója.

 

07 6D2

07 R5

 

Másik fő csapásirány az autofókusz. E szempontból valóban új világba csöppentem, a 6D2 45 fókuszpontjához képest az R5 nagyjából szászor több lehetséges pontot kínál és ezek le is fedik a teljes képet, nem csak a középső harmadot. A fókuszálás sebességében nem éreztem érdemi gyorsulást a DSLR gépekhez képest, de a folyamat stabilitása, magabiztossága érezhetően jobb. A fókuszpont manuális kiválasztásához kaptunk egy mechanikus joystick-ot, ami ugyan jobb megoldás az EOS R-nél bevezetett, de gyorsan el is felejtett tapipadnál, de nem éri el az 1DX kifinomult érintő vezérlőjét. Míg régebben inkább megmosolyogtató volt a mozgó témához kínált Servo követőfókusz, az R5 esetében valódi, jól használható funkció lett belőle. Szomszédom ugribugri kutyájának szeme egy 30-as sorozat 26 képénél éles lett az eb enyhén szólva is izgága mozgása ellenére. Mert hogy kaptunk végre igazi arc és szemfelismerést, ami emberi és állati modelleknél is nagyszerűen működik. Összességében az R5 autofókusza nagyon gyorsan megtalálja az élességet és nagyon ritkán engedi el, a teljes képen gyönyörűen leköveti a témát. A funkció demonstrálására sok videó van már a Youtube-on és most már tudom, hogy a gyakorlatban is pont így teszi a dolgát.

 

 

Erősen tartottam az akkuidőtől, ami a MILC gépeknél a magasabb energiafogyasztás miatt törvényszerűn rövidebb. Ezt a Canon egy új, nagyobb kapacitású áramforrással próbálja ellensúlyozni, ami szerencsére kompatibilis a korábbi LP-E6N akkukkal, tehát a váltásra kényszerítő szívatást ezúttal megúsztuk. Az üzemidő érezhetően rövidebb, mint a 6D2 esetében, de nálam egy intenzív, 4 órás fotózás során nem kellett akkut cserélnem, 35 %-ra sikerült merítenem a forrást, ami számomra elfogadható eredmény, de ha egy egésznapos fotózáshoz két akkut kell vinnem, abba sem fogok belesántulni. Ez a paraméter a szoftveres fejlesztések során bizonyára még javulni fog, de szerintem már most is rendben van.

Első nekifutásra ennyit tudtam leszűrni a Canon EOS R5 képességeiről, de még sok nyitott kérdés maradt bennem, amik megválaszolásához újabb randikra lesz szükség. A mostani próbalehetőségért hálás vagyok a Canon Hungária Kft-nek és Koscsó Ferenc barátomnak.